Communio 2025 3-4. szám – A keresztség szentsége

A Communio folyóirat több éven átívelő sorozatot indít a szentségekről. A magyar szerkesztőség ehhez csatlakozik, amikor jelen számát a keresztség szentségének szenteli, s a következő esztendőkben megjelenő kiadványaival folytatja majd a most megkezdett sorozatát a szentségek üdvrendjét követve, a keresztény beavatás, a gyógyulás és a közösség szolgálatára rendelt szentségekről szóló megfontolásaival. A keresztény ember a keresztségre úgy tekint, mint legmélyebb identitásának és méltóságának a forrására. Az emberi személy természetes önazonosságát a következő kérdésekre adott válaszok határozzák meg: Mik a gyökereim? Mit tekintek életem végső céljának? Kikhez tartozom? Mi az életfeladatom? Milyen értékrend alapján formálom döntéseimmel élettörténetemet? Az eredet, a végcél, a kapcsolataim, a küldetésem, a döntéseim alkotta térben formálódik önazonosságom. Úgy tűnik, hogy a mai nyugati civilizációban sok esetben meggyengültek ezek az identitásképző elemek és így maga az önazonosság is cseppfolyóssá vált. A kulturális emlékezet- és tradícióvesztés nyomában jár az eredettel való kapcsolat meggyengülése. Az értelemhasználatnak a közvetlen, hasznos és részleges célokra való beszűkülésével együtt jár a végső célra irányuló reflexió elhanyagolása. Az individualista beállítódás terjedésével a közösségek és társadalmak atomizálódnak, felfeslik a személyközi kapcsolatok szövete. Az átfogó és végső cél ismeretének, valamint az egészleges létértelmezésnek a hiányában az életfeladat megtalálása és a helyes értékrend kialakítása is komoly nehézségekbe ütközik, gyakran szinte lehetetlenné válik. Az igazi identitás sokrétű meggyengülését egyre többen felszínes és külsődleges identitások kialakításával igyekeznek ellensúlyozni: mesterséges önépítéssel, profil-alkotással. Ebben a helyzetben sürgetően fontos feladat a valódi identitásképző elemek erősítése. A keresztény ember önazonosságának gyökerei azonban mélyebbre nyúlnak, legmélyebb identitásunk és méltóságunk forrásáig, a keresztség szentségéig. Ajándékba kapott és feladatul nekünk ajándékozott önazonosság ez, amelynek terében az eredet, a végcél, a kapcsolatok, a küldetés, a döntések új értelmezési és valóságkeretbe kerülnek. Az „Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” megkeresztelt ember újjászületett életének eredete, végső célja, döntő kapcsolati hálója, küldetésének és formálódásának tere a Szentháromság Isten örök szeretet-élete. Ajándékba kapott nagy méltósága, hogy beléphet a Fiú Atyával való és a Lélek által fenntartott örök kapcsolatába, s ajándék az is, hogy tagja lehet Krisztus Testének, az egyháznak, ahol testvéreket és zarándoktársakat kap maga mellé.

A keresztségről szóló számunkban első helyen a szentség anyagára, a vízre reflektáló biblikus tanulmányt közlünk Joseph C. Atkinson tollából, aki a víz teológiai jelentését elemzi az Ószövetség világában. Ezt követi Georg Röwekamp írása, melyben a szerző a keresztség liturgiájáról és annak értelmezéséről szóló ókeresztény szövegeket vizsgál. Ehhez szorosan kapcsolódik Aranyszájú Szent János keresztségről szóló utolsó katekézisének a szövege, melyet Hanula Gergely fordításában és bevezetőjével ellátva olvashatunk. A patrisztikus források után két szisztematikus reflexió következik: Bertram Stubenrauch a keresztségben kapott méltóságra, Andrew Louth a keresztség és az átistenülés kapcsolatára fókuszálva fejti ki gondolatait. Kajtár Edvárd liturgikus megfontolásai a keresztelő kápolnák és a keresztelő kutak történetéről ad rövid áttekintést, melyhez a keresztelő kút megáldásának imáját elemző teológiai értelmezést csatol. A keresztségről szóló szövegek sorát az Erik Varden trappista szerzetessel, norvég püspökkel készített beszélgetés zárja, melyben a szentség spirituális, lelkipásztori és ökumenikus szempontjai jutnak szóhoz. „Források és távlatok” rovatunkban ekkléziológiai tárgykörben a közelmúltban megjelent két műről közlünk könyvismertetést Vlaj Márk és Török Csaba tollából. Végül közreadjuk Görföl Tibornak az új magyar irodalmi Nobel-díjas, Krasznahorkai László irodalmi életművére teológiai szempontból reflektáló írását.

Puskás Attila