Communio 2026 1. szám – A bérmálás szentsége

Arra a kérdésre, hogy mi történik a bérmálásban, amelyben a Szentlélek „pecsétjét” kapjuk meg, a fiataloknak készült bérmálási felkészítő könyv (Youcat. Bérmakönyv, 2017) a következő személyes hangvételű választ adja: „Azt jelenti, hogy kitörölhetetlen jelet viselsz, végleg átváltoztál és új teremtménnyé lettél. Senki sem maradhat meg a régi életében, aki ezt az ajándékot megkapta! Aki »megkeresztelkedett« a Szentlélekben, azt lángra lobbantja Isten szeretete. Akit »átitat« a Lélek, az új erővel fedezi fel, hogy milyen szép az a terv, amellyel Isten a világot és bennünket megalkotott – és a lelki megújulás forrásává tud lenni mások számára is. Aki megkapta a Szentlélek »pecsétjét«, az nem fél küzdeni a szeretet kultúrájának győzelméért, kiáll Krisztus mellett, és arra törekszik, hogy átitassa látásmódját, gondolatait és tetteit az Evangélium igazsága.” Ez a fiataloknak szóló válasz találóan fordítja le a fiatalok nyelvére a katolikus egyháznak a bérmálás kegyelmi hatásairól szóló tanításának lényegét, melyet a Firenzei Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat nyomán A Katolikus Egyház Katekizmusa ekképpen összegez: „mélyebben meggyökereztet bennünket az istengyermekségben, erősebben egyesít bennünket Krisztussal, gyarapítja bennünk a Szentlélek ajándékait, tökéletesebben kapcsol az Egyházhoz, nekünk ajándékozza a Szentlélek sajátos erejét, hogy Krisztus igaz tanúiként szóval és cselekedettel terjesszük és védelmezzük a hitet, Krisztus nevét bátran megvalljuk és ne szégyenkezzünk a Kereszt előtt” (KEK 1303). Jól láthatóan a katekizmus a keresztség szentségéhez képest határozza meg a bérmálás kegyelmi hatásait. Ez egyfelől rámutat a két szentség legszorosabb összetartozására, másfelől felteszi azt a kérdést, hogy mi is a pontos viszony a két szentség között. Mit jelent az, hogy a bérmálás teljessé teszi azt, ami a keresztségben elkezdődött? Mi a bérmálás sajátos szentségi kegyelme? De ez csak egyike a további teológiai kérdéseknek. Miért a püspök az eredeti kiszolgáltatója a szentségnek? Mi a jelentése a kettős szentségi jelcselekvésnek – a kézrátételnek és a homlok megkenésének – s ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz? Mi a balzsammal kevert olaj természetes, kulturális, antropológiai szimbolikája, melyre a szentségi jel épül? A Szentlelket lehívó püspöki imában említett lelki ajándékoknak mi a szerepe a megbérmált életében? Miben áll a szorosabb kötődés az egyházhoz, s az intenzívebb bekapcsolódás annak küldetésébe? Van-e összefüggés a bérmálás szentsége és a „hitérzék”, valamint a „lelki megkülönböztetés” között? Melyek a bizánci liturgikus hagyomány sajátos hangsúlyai a latin rítushoz képest a szentség ünneplésében? Milyen változásokon ment keresztül a liturgikus forma, s mi ennek a teológiai jelentősége? Lelkipásztori szempontból mire érdemes odafigyelni a bérmálási katekézis és a szentségi ünneplés során? Lehetne tovább folytatni a kérdések sorát. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolnak a Communio jelen számában közölt tanulmányok. David L. Schindler tollából a bérmálás anyagára vonatkozó filozófiai reflexiót olvashatunk, amely az olaj vallási, kulturális szimbolikájának a feltárása, valamint az arisztotelészi természetfilozófia és politikafilozófia egy-egy elvének a segítségével világítja meg a keresztség és a bérmálás egymáshoz való viszonyát, és elvezet a Szentlélek sajátos szerepének a teológiai értelmezéséhez. Thomas L. Humphries a bérmálás szentségét értelmező patrisztikus hagyomány gazdagságát mutatja meg a keleti és a nyugati atyák írásain keresztül. David Perrin a bérmálkozóra kiáradó Szentlélektől kiosztott hétszeres lelki ajándék értelmezésével foglalkozik a teológiai és az erkölcsi erények összefüggésében, elsődlegesen Aquinói Szent Tamás nyomán. Eugen Daigeler a bérmálás szentségi ünneplésének fontosabb változásait rekonstruálja a nyugati latin egyház liturgiatörténetének keretében, kateketikai és lelkipásztori szempontokat is megszólaltatva a mai liturgikus ünneplésre vonatkozóan. Ennek a reflexiónak mintegy ikertanulmánya Dobos András írása, amelyben a szerző a bérmálás szentségének a bizánci rítusban fellelhető történeti és liturgiateológiai rétegeit tárja fel. Török Csaba fundamentálteológiai szempontból közelíti meg a bérmálás szentségének elsősorban ekkléziológiai vetületét, s ezen belül a „sensus fidei”-vel való összefüggését, melynek során megfontolásra érdemes kísérletet tesz a bérmálás sajátos kegyelmi hatásának meghatározására. A tanulmányok sorát beszélgetés követi, amelyben Puskás Attila kérdéseire Bertram Stubenrauch professzor fejti ki meglátásait a bérmálás dogmatikai, pasztorális és lelkiségteológiai vonatkozásairól. Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy a bérmálás olyan szentség, amely még keresi a maga teológiáját. Bízunk abban, hogy az itt közölt tanulmányok hozzájárulnak egy ilyen teológia vázolásához.

A „Források és távlatok” rovatunkban ezúttal a vértanúságról szóló két rövid írást közlünk, melyek mindegyike 20. századi vértanúkkal foglalkozik. Szőke Péter a római San Bartolomeo all’Isola templomban található „Új Vértanúk” ikonjáról elmélkedik, amely a 20. századi keresztényüldözések különböző egyházakhoz és egyháziközösségekhez tartozó mártírjait ábrázolja, s mára a keresztények közötti lelki egység megragadó szimbólumává emelkedett. Gárdonyi Máté egyháztörténeti írása azokról a boldoggá avatott vértanú papokról és püspökökről számol be, akik a budapesti Hittudományi Kar egykori növendékei voltak, s az 1950-es és a ’60-es évek elején haltak vértanúhalált Magyarország, Csehszlovákia és Románia területén. A bérmálás szentsége és a vértanúság szorosan összetartozik. A Krisztusba vetett rendíthetetlen hit és a Krisztus iránti végső szeretet tanúsításának a legmagasabb fokára egyedül a Szentlélek, Krisztus Lelke tud megerősíteni, aki a bérmálás szentségében az erősség lelki ajándékával tölti el a krisztuskövető embert.

Puskás Attila