Communio 2022 1-2. szám – Az Úr imája (IV.): Kenyér és bocsánat

A Mennyei Atya iránti bizalomra bátorítva és saját fiúi lelkületébe beavatva Jézus mindenkori követőinek nyomatékosan a lelkére köti a helyes tanítványi magatartást: „Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek” (Mt 6,33). Ez a jézusi és gyermeki lelkület tükröződik a Miatyánk szerkezetében és kéréseinek sorrendiségében. Az első három kérés Isten ügyét tartja szem előtt, amikor a kérések egyes szám második személyű formában megfogalmazódnak az Atya felé: a te neved szenteltessék meg, a te országod jöjjön el, a te akaratod legyen meg. Ez a helyes imádság alaphelyzete: az imádkozó először Istenre, s nem önmagára figyel. S csak ezután, immár ebbe az Atyára figyelő perspektívába állítva fogalmazza meg a saját, pontosabban testvéri/emberi közösségének a kéréseit többes szám első személyben, mely fohászoknak a tárgya: az élethez szükséges kenyerünk, vétkeink bocsánata, a kísértésben elbukástól való megőrzésünk és a gonosztól való szabadításunk. Az Isten ügyét első helyre tevő ima a feltétlen bizalom imája. Azé az emberé, aki meg van győződve arról, hogy Isten Atyaként az ember ügyét már mindig is magáévá tette, folyamatosan a szívén viseli, gyermekei legnagyobb javát akarja. Meg van győződve arról, hogy az ember igazán fontos ügyének a sorsa éppen attól függ, hogy Isten ügye érvényre jut-e a világban. Hitéből és tapasztalatából tudja, hogy az ember ügyének előmozdításán való minden fáradozás valódi és maradandó sikere azon múlik, hogy saját és minden ember ügyének előmozdítását készek vagyunk-e beállítani Isten mindent átfogó ügyének, üdvözítő tervének a távlatába. Mivel az ember végső, igazán nagy „ügye” maga az Isten, s mivel Isten Atyaként már eleve magáévá tette az ember „ügyét”, ezért a kettő elválaszthatatlanul összetartozik.

A Miatyánkról szóló sorozatunkban elérkeztünk az Úr imája második fő részéhez, melyben immár az ember és a tanítványi/emberi közösség ügye lesz a fohászok tárgya. Jelen számunkban a kenyér és a bocsánat kérésére irányítjuk a figyelmünket.

Első helyen Eckhard Nordhofen értelmezését adjuk közre, mely az ima szerkezetének, belső koherenciájának, patrisztikus olvasatának, az „epiuszion” csak itt előforduló jelzőnek és a Jeromos-féle fordításnak (supersubstantialis) a figyelembe vételével arra a meglepőnek tűnő, ugyanakkor logikus következtetésre jut, hogy a „kenyér-kérés” valójában a mennyei kenyérre, az Eucharisztiára utal. Ehhez a gondolathoz szorosan csatlakozik Jan-Heiner Tück teológiai elemzése és elmélkedése Aquinói Szent Tamásnak az Adoro te devote című himnuszáról, mely Krisztusnak az eucharisztikus kenyérben megvalósuló és önmagát ajándékozó rejtőzködő jelenlétét énekli meg.

A következő két tanulmány a kenyér-kérés fizikai, testi, mindennapi jelentésdimenziójával foglalkozik. Ingeborg Gabriel szociológiai áttekintést nyújt az éhezés globális méretű problémáiról, okairól, a megszüntetésére irányuló törekvésekről, konfliktusokról, jogi szempontokkal és szociáletikai értékeléssel is kiegészítve a diagnózist. Solymári Dániel a szolgáló szeretet globális ethoszáról értekezve a segítségnyújtás humanitárius alapelvei és a karitász munka keresztény spiritualitása közötti kapcsolódási pontokat veszi szemügyre egy termékeny párbeszéd lehetőségeit mérlegelve. A kenyér tematikáját Nüsszai Szent Gergelynek a Miatyánkról szóló homíliarészletének bevezetővel ellátott fordítása zárja, melyben a kappadókiai atya a kenyér-kérés kapcsán az erényes életre, igazságosságra, mértékletességre, jó lelkiismerettel élésre buzdít retorikai szempontból is mesterien megformált beszédével.

A megbocsátás-kérést fókuszba állító írások sorát Hans Urs von Balthasar Hogyan bocsát meg Isten? című tanulmánya nyitja meg, mely az isteni bűnbocsánat és a kereszt eseménye, mint a Fiú helyettesítő engesztelése és az emberiség helyett végzett gyónása közötti összefüggést elemzi, mely egyben a feltámadott Krisztus által az Egyházra bízott oldó-kötő bírói hatalom forrása is. Kajtár Edvárd a bűnbocsánat szentségét a bűntől való szabadulás pünkösdi eseményeként értelmezi a szentség liturgiájának pneumatológiai dimenzióját előtérbe állítva. Baán Izsák írása a testvéri megbocsátás, a testvéri figyelmeztetés, az egyéni és közösségi kiengesztelődés sok évszázados tapasztalatokat átadó szerzetesi hagyományába és mai magyarországi gyakorlatába vezeti be az olvasót, mely minden keresztény számára hordoz életre váltható spirituális üzenetet. Forrai Tamás tanulmányában a bocsánatkérés, a jóvátétel, a lelki sebek gyógyítása, az emlékezet megtisztítása és a kapcsolatok megújítása terén a Kanadában napjainkban is zajló kiengesztelődési folyamat nehézségeiről, erőfeszítéseiről, tapasztalatairól számol be az egyházak által mintegy száz éven át fenntartott bentlakásos iskolák közelében névtelen sírokba eltemetett kanadai őslakos gyerekek ügye kapcsán. Fabiny Tibor Shakespeare három kiválasztott drámájának (Lear király, Ahogy tetszik, A vihar) belső világában vizsgálja a megbocsátás aktusának mint a bűn okozta ártás belső feldolgozásának, átszenvedésének és feloldásának lelki folyamatait és lehetséges keresztény motívumait.

Végül Görföl Tibor és Francis X. Clooney jezsuita teológus beszélgetésükben arra a kérdésre keresik a választ, hogy melyek a sajátos különbségek és az esetleges érintkezési pontok a bűn, megbocsátás, megváltás (jóvátétel), tisztulás, igazságosság-irgalom értelmezésében a katolikus keresztény és a meglehetősen szerteágazó hindu szemléletmód között.

Puskás Attila