Communio 2022 3-4. szám – A Láthatatlan láthatóvá válása

„A látható alak nemcsak „utal” valamiféle láthatatlan, a mélyben rejlő titokra – az alak ennek a titoknak a megjelenése, kinyilvánítja ezt a titkot és el is fedi. Akár természetes képződmény, akár az ember hozza létre, az alaknak mindig van egy megjelenő, külső dimenziója és egy belső mélysége, noha e kettő az alakon belül nem választható el egymástól. A tartalom nem az alak mögött húzódik meg, hanem az alakban létezik. Aki nem képes látni és olvasni az alakot, az éppen ezért tartalmát is elhibázza.”1 A Láthatatlan láthatóvá válása címet viselő folyóiratszámunk bevezető és vezérgondolatának Hans Urs von Balthasar mondatait választjuk. A fentebb idézett szavakkal elmélkedik a svájci teológus Teológiai esztétikájának Az alak szemlélése című első kötetében az esztétikai tapasztalat, de valójában a minden tapasztalat alapjául szolgáló titokzatos eseményről, a láthatatlannak a láthatóvá válásáról, az alakban történő megnyilvánulásáról és e megjelenésnek az érzékeléséről, látásáról. A teremtett létezők létét egyetemesen jellemzi és megismerhetőségét alapvetően meghatározza a belső dimenzió kinyilvánulásának, a láthatatlan mélység megjelenésének a titokzatos eseménye, de ez fokozottan és különleges értelemben igaz az emberre, aki egyszerre azonos a saját hús-testével, ugyanakkor különbözik is tőle, megjelenik és el is rejlik benne. E különös emberi jelenségnek a Merleau-Ponty által kidolgozott sajátos fenomenológiáját mutatja be és értékeli Petres Erika Lúcia domonkos nővér tanulmánya. Ha már a teremtmények és különösen az ember esetében titokzatos esemény a láthatatlan láthatóvá válása, akkor ez még inkább így van akkor, amikor maga Isten, az eminens értelemben Láthatatlan nyilvánítja ki és teszi láthatóvá önmagát. E teológiai esemény már a teremtés művével kezdetét veszi, hiszen „ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva”.2 Amit a teremtésben elkezdett a Teremtő, azt az üdvösség történetében a szövetség Isteneként folytatja: a lényege szerint Láthatatlan valóban megjelenik, Jelenvalóként láttatja magát. Ám ez a mindig Nagyobb megjelenése, s éppen ezért a megjelenés egyben rejtekezés is. Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész teológiai gondolkodásmódjának bemutatásakor Balthasar így fogalmaz: „a megjelenés valóságos és tényleges megmutatkozás (nem maja, nem képzelgés), de mindenkor a Megnem-
jelenő, az áttekinthető és körüljárható jelenséggé sosem alakítható, mindig nagyobb és mindig rejtettebb Isten (valóságos) megjelenése”.3 Tanulmányában Christoph Dohmen a Mózesnek osztályrészül jutó sinai teofániák kapcsán vizsgálja a Láthatatlan láthatóvá válásának ezt a kettős mozzanatot tartalmazó dinamikáját, külön gondot fordítva az ige-esemény és a megjelenés viszonyára. Az Újszövetség szerzői nagy mértékben támaszkodtak az ószövetségi teofániák Septuagintában használatos szókészletére, amikor a föltámadott Jézus megjelenéseiről, illetve a Jézusban már húsvét előtt kinyilvánult isteni dicsőség tapasztalatáról beszámoltak, amint ezt Michel Quesnel aprólékos nyelvi elemzései megmutatják. Jean-Luc Marion az önazonosságát az Atya Fiaként meghatározó Jézus önvallomását tanúsító újszövetségi szövegek fényében a fenomenológus gondosságával értelmezi a Jézusra alkalmazott „ikon” (eikón) kifejezés értelmét, megkülönböztetve a kép/képmás szokásos jelentésétől, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy a Fiú-Jézus milyen értelemben teszi láthatóvá-jelenvalóvá a lényege szerint láthatatlan Atyát. Notker Baumann tanulmánya átfogó képet nyújt arról, hogy Szent Ágoston miként értelmezte Krisztus, s benne a láthatatlan
Isten testben való megjelenését az inkarnáció, az epifánia, a színeváltozás, a föltámadott megjelenései és a dicsőséges parúzia eseményében, melyet az ószövetségi teofániák készítettek elő. Eckhard Nordhofen teológiai-vallásfilozófiai írása eredeti szempontokkal gazdagítja az ikonteológiát, amikor megmutatja, hogy a keresztény ikonművészet kezdettől elkötelezte magát a jelenlét és a meg nem mutatkozás egyidejűségének, s az alteritásjelzésnek a követelménye mellett, mely az ószövetségi istentapasztalat és istentisztelet lényegi jellemzője és a kultikus képtilalom alapja. A „per visibilia ad invisibilia” Bibliában gyökerező alapgondolata határozta meg Ál-Areopagita Dénes katafatikus teológiáját, de programul szolgált a párizsi szentviktori iskola magiszterei számára is. Hugo de Sancto Victore apátnak a Dionüsziosz Areopagitész Mennyei hierarchiáról című művéhez írott kommentárjából közlünk egy részletet Németh Csaba fordításában, melynek kontextusát, szakkifejezéseit és alapgondolatait a fordító bevezető tanulmánya nagyszerűen világítja meg. A filozófiai, biblikus és teológiai szövegekhez teológiai igényű művészettörténeti és teológiai-esztétikai írások csatlakoznak, melyek különböző nézőpontokról mutatják meg a Láthatatlan művészi megjelenítésének lehetséges útjait. Nagy Eszter egy ágostonos remete középkori teológiai értekezésének iniciálé-ciklusát elemzi bepillantást nyújtva a 14. századi kódex szimbolikájába. Hoványi Márton teológiai-esztétikai írásában az absztrakt expresszionizmus eszköztárával, eszköztelenségével alkotó Barnett Newman „Abraham” című képének a bibliai Ábrahám-történetből inspirálódó mély jelentésrétegeinek a megvilágításához nyújt értékes szempontokat. Varga Ferenc szobrász, a Mecsekben élő keresztény remete levél formájában vall arról a radikális művészi és személyes újrakezdésről, melyet a valóság megjelenítéséért folytatott küzdelmei közepette átélt, s amely tapasztalat a kortárs művészet fősodrától addig a vágyig lendítette, hogy Isten arcának képét elkészítse. Minden keresztény embernek hivatása a Láthatatlan láthatóvá tétele, hogy Jézus Krisztus képét magára öltve Krisztust jelenítse meg egész életével. Ennek a gondolatnak a jegyében Török Csaba és Angelo Scola írásaival emlékezünk meg a 2022. december 31-én elhunyt XVI. Benedek emeritus pápáról, aki teológusként, főpásztorként, a Hittani Kongregáció vezetőjeként majd a péteri szolgálat viselőjeként is Jézus Krisztus megjelenítését tekintette küldetése középpontjának és az 1972-ben létrehívott Communio folyóirat társalapítójaként mindvégig szívén viselte és írásaival, tanácsaival segítette a folyóirat munkáját. Kiadványunkat a II. Vatikáni Zsinat kezdetének hatvanadik évfordulója alkalmából a Walter Kasper bíborossal készített beszélgetés zárja, melyben a bíboros-teológus a zsinati tanítás és reformok befogadásának tapasztalatairól és az egyház előtt álló feladatokról osztja meg gondolatait.

Puskás Attila

1 Hans Urs von Balthasar, A dicsőség felfénylése. Teológiai esztétika I, Az alak szemlélése, Sík Sándor Kiadó, Budapest 2004, 143.
2 A bibliai idézetet a Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (2014) szövegéből vettük.
3 Hans Urs von Balthasar, A dicsőség felfénylése. Teológiai esztétika II/1, Klerikusok, Sík Sándor Kiadó, Budapest 2005, 167.