Communio 2023 1-2. szám – Az Úr imája (V.): Óvás a kísértésben – szabadítás a gonosztól

A magyar Communio 2019 tavaszán indította útjára az Úr imájáról szóló öt számból álló sorozatát, mely most, az ötödik évben végéhez ér a Miatyánk utolsó két fohászának szentelt írásokkal. Bízunk benne, hogy sorozatunk hozzájárul ahhoz, hogy olvasóink mélyebben értsék és imádkozzák a Jézustól ajándékba kapott, minden krisztuskövető ember közös imáját.

„Ne vígy minket kísértésbe” – hangzik az utolsó előtti kérés. A kísértés bibliai fogalmát és tapasztalatát négy biblikus tanulmány járja körbe. Racs Csaba az ószövetségi könyvekben használt szókészletet vizsgálja és a héber kifejezések jelentéseit mutatja be példákon. Kabai Sára azt a kérdést taglalja, hogy Istent milyen értelemben tekinthetik az ószövetségi szövegek kísértőnek, s ennek kapcsán tárgyalja Ábrahám, Mózes, Dávid és Judit alakjához kötődő hagyományok történeteit. Martos Levente Balázs Jézus pusztai megkísértésének szinoptikus elbeszéléseit elemzi kitérve Jézus exorcista és igehirdetői tevékenységével való összefüggésekre is. Kocsis Imre magának a Miatyánk imádságban található kérésnek a nyelvi megformálását és teológiai értelmét kutatja, figyelembe véve és mérlegelve a fohász fordításainak a lehetőségeit és megoldási javaslatait is. Ehelyütt érdemes felidéznünk Romano Guardini gondolatait, aki a megkísértettség egzisztenciális tapasztalatáról, forrásáról és az Istenhez forduló fohász értelméről így vall: „Soha egyetlen óra sincs önmagáért. Beleszövődik az élet egész összefüggésébe. A mai nap kísértése abból nő ki, ami tegnap volt, és az előtt, végig egész életünkön […]. Amit valaha is tettem vagy elmulasztottam, az itt van még most is. Behatolt eleven életembe, mint gyöngeség vagy mint erő, mint oltalom vagy mint veszedelem. Beásta magát az engem körülvevő valóságba, a dolgokba és az emberekbe, a körülményekbe és a kapcsolatokba […]. S a jelen pillanat és kísértése abból alakul ki, ami történt. És megeshet, hogy sok elmúlt óra tagadása, könnyelműsége, engedetlensége, tunyasága, szenvedélye teljesedik ki és bűnhődik egy olyan kísértésben, amely meghaladja erőmet. Veszélyes lenne úgy vélekedni, hogy az nincs így. A kérés tudja, hogy így van és hogy Isten csak akkor igazságos, ha ezt megengedi. De arra hivatkozik, ami Istenben fölülmúlja igazságosságát: könyörületességére. […] Megújíthatja a szívet, hogy amikor az elmúlt napok gyengeségeinek és helytelenségeinek az igazságosság szerint kísértéssé kellene sűrűsödniök, erőre kapjon azok legyőzésére.”

A kísértésben való helytállás témájához szorosan kapcsolódik, s egyben ki is bővíti a gonosztól való szabadulást kérő záró fohász. A világban és az emberben jelenlévő rossz és gonoszság filozófiai, teológiai, patrisztikus-lelkiségteológiai értelmezését és irodalmi, illetve zenei megjelenítésének és feldolgozásának módját vizsgálják mostani számunk további írásai. Mezei Balázs nagyívű és kritikai áttekintést ad a rosszal való filozófiai számvetés különböző típusairól, Aquinói Szent Tamás és Vető Miklós reflexiójához csatlakozva és azt tovább gondolva saját értelmezésének vázolásakor. Vincze Krisztián arra vállalkozik, hogy a rossz metafizikai megközelítésében szorosan Szent Tamást követő vallásfilozófus, Bernhard Welte gondolatvilágát mutassa be. Görföl Tibor a személyes gonosszal vívott küzdelem tapasztalatairól beszámoló sivatagi atyák tanúságtételeit és a kora keresztény teológia démontanának sajátosságait vázolja, reflektálva ezek mának szóló lehetséges üzenetére is. Patsch Ferenc a torz intézményi és társadalmi szerkezetekben testet öltő rossz, a „strukturális bűn” jelenségét, fogalomtörténetét és jelentőségét tanulmányozza a II. Vatikáni Zsinat utáni magisztériumi megnyilatkozások és a kortárs teológiai reflexió fényében. Irodalmi tanulmányában Homoki Gyula azt veszi gondosan szemügyre, hogy Tolkien nagy sikerű regényeiben miként ábrázolja a gonoszság erőit s ennek milyen jól kitapintható kapcsolódási pontjai vannak a bibliai szövegekből táplálkozó keresztény értelmezésekkel. Dorothee Bauer a széles közismertségnek örvendő ész ortodox zeneszerző, Arvo Pärt hitet zenébe foglaló műveinek teológiai értelmezésével foglalkozik, melyben az emberi esetlegesség, bűnösség és szenvedés is a keresztény remény távlatában jelenik meg. A Görföl Tibor által készített beszélgetésben Eleonore Stump a rossz, a szenvedés és megváltás kérdéseiről fejti ki nézeteit, melyekben filozófiai belátások, bibliai ihletettségű gondolatok és mély egzisztenciális érintettség szervesen ötvöződik. „Szabadíts meg a gonosztól” – hangzik a Miatyánk utolsó kérése. A gonosz valósága és a fohász értelmezése kapcsán adjuk át a szót ismét Romano Guardininek: „A rossz, amely most gyötör, nem a semmiből pattant elő. Előbb kimondott szavakból fakad; korábbi otrombaságokból, mulasztásokból, gonoszságokból. A szív romlottsága valósággá lesz a világban; ’gonosszá’ sűrűsödik és valahol előkerül, mint ütközés, mint gátlás, mint légkör. Az a rossz, amelybe beléütközöm, olyan gonoszságok kicsapódása, amelyeket előbb mások vagy én magam követtem el. A rossz pedig újabb rosszat szít lángra; az pedig újra gonoszságot terem, s az egyikből mindig újra másik származik és ennek a rettenetes láncolatnak soha sincs vége. […] A »szabadíts meg a gonosztól« kérés tehát ezt mondja: Add, hogy a szörnyű összekuszált láncolat, amelyben az egyik rossz a másikat szüli, és a gonoszság újabb gonoszságot idéz fel, szerteszakadjon. És szétszakíthatja a szív, amely mindenestül Istennek adja magát, amely egyetért Istennel az akaratáért való gond dolgában.”

A magyar szerkesztőség ebben a számban hálával emlékezik meg a 2022. december 14-én a földi zarándokútról az atyai házba érkezett Kereszty Rókus ciszterci atyáról, teológusról, aki hosszú évtizedeken keresztül volt a magyar Communio szerkesztőbizottságának is tagja. Olyan szerzetesként és gondolkodóként áll előttünk alakja, aki hivatásában mindenestül Istennek adta magát, s legfőbb gondja Isten jóakaratának teljesülése volt.

Puskás Attila