Az első zsoltár boldogként dicséri azt az embert, aki megtanulta, hogy nemet mondjon a hamis társaságra. Lehet, hogy kezdetben egyedül marad, ám szilárd és termékeny lesz. Aki olvasni, átelmélkedni és imádkozni kezdi a zsoltárokat, azt az első zsoltár első verse szívélyesen ezekkel a szavakkal üdvözli: „Boldog a férfi”. A későbbiekben még foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy ez kizárja-e a nőket. Ugyanakkor már most leszögezhetjük, hogy valójában mindenkihez szól a szöveg, hiszen a második zsoltár utolsó versében ezt olvassuk: „Boldogok mind, akik hozzá menekülnek”, vagyis Istenhez.
Nemet mondani
Ahogy a hegyi beszéd (Mt 5,3 köv.), úgy a zsoltárok könyve is boldogmondással kezdődik. Ez az ünnepélyes üdvözlő forma ugyanakkor nem szór homokot annak a szemébe, akit köszönt, nem ígér neki kéklő eget. Inkább azonnal kihívásokkal – gonoszokkal, bűnösökkel és gúnyolódókkal – kell számolnia annak, aki elhatározza, hogy „az Úr törvényéről” elmélkedik és életét ennek megfelelően alakítja.
Az első zsoltár azt mondja dicsérőleg boldognak, aki megtanulta, hogy nemet mondjon: „Boldog az a férfi, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem lép a vétkesek útjára, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében” (Zsolt 1,1). A felsorolásban fokozással találkozunk: követni, rálépni, leülni. „Nem követni a gonoszok tanácsát” azt jelenti, mint „nem hallgatni rájuk”; „nem rálépni az útjaikra” azt jelenti, mint „nem átvenni az életmódjukat”; „nem leülni a gyülekezetükben” azt jelenti, mint „nem társulni hozzájuk”. A gonoszok, bűnösök és gúnyolódók sokan vannak, többesszámban állnak, a boldognak mondott ember egyes számban áll, kezdetben egyedül van. Lehetett volna társasága, „ám a bűnösök társaságát nem akarta” (Dieter Böhler, Psalmen 1–50, HThK AT, Freiburg 2021, 70).
Elmélkedni
Mégiscsak van azonban olyan helye, ahol otthonra lelt: az Úr törvénye (Tóra). „Az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik (mormolja) éjjel-nappal.” (Zsolt 1,2) Az itt használt ige a szöveg csendes, mormoló recitálását jelenti; a galamb turbékolására (Iz 38,14) vagy az oroszlán morgására (Iz 31,4) emlékeztet. Ellentétben „az utcákon, tereken és városkapuknál” felhangzó harsány kiáltással és recitálással (vö. Péld 1,20 k; héberül: qara – ezzel rokonszó a: Qur’an), ahogy azt a müezzinektől halljuk, itt a mormoló, félhangos, memorizáló olvasásról van szó.
Ezzel együtt jár az átgondolás folyamata. A latin bibliafordítás a héber szöveget találóan így adja vissza: in lege eius meditabitur die ac nocte – vagyis „az ő törvényében elmélkedik éjjel és nappal”. Ez a szövegen alapuló meditációt jelenti, amely a zsidó és a keresztény spiritualitás sajátos ismertetőjegyévé vált.
Gyökeret ereszteni
Aki ezt teszi, aki nem társul a gonoszok, bűnösök és gúnyolódók kínálta társasághoz, hanem helyette az Úr törvényéről elmélkedik, az a 3. vers szerint: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” A fa nem természeténél fogva nő a folyóvíz mellett, hanem oda ültették, valahogy odakerült. A héber szöveg így értendő. Jeromos találóan adja vissza latin fordításában: tamquam lignum transplantatum iuxta rivolos aquarum – „mint a fa, amelyet átültettek a folyóvíz mellé.”
Míg a boldogként dicsért férfi életformáját a három vers részletesen ábrázolja, addig a gonoszok által választott életforma szóra is aligha érdemes. Csupán egy vers említi röviden: „Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a pelyva, amelyet szétszór a szél.” (4. vers) A fa magányosan áll, a pelyva tiszta sokaság. Beszédes az összehasonlítás: Döntésének köszönhetően az első versben említett ember magányos, ugyanakkor szilárd és gyümölcstermő. A gonoszok sokan vannak, ám terméketlenek és ingatagok.” (Böhler 72).
Új közösség
A két utolsó vers levonja a végkövetkeztetést. A kezdetben magányos ember többé már nem egyedül van. Közössége van, az „igazak” közösségébe tartozik: „Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” (5-6 vers) Szigorúan véve itt két egymással szembeállított útról van itt szó. Ám a gonoszok útja voltaképpen egyáltalán nem út, hisz a semmibe vész. Isten itt nem avatkozik közbe, a gonoszok életformája magától összeomlik.
Más a helyzet az igazak útjával. A 6. versben a mondat alanya Jahwe: „Mert ismeri Jahwe (az Úr) az igazak útját”. Jeromos azzal emeli ki a különbséget, hogy az „út” kifejezést (héberül däräk) nem egyformán fordítja; egyszer a via (az igazak útja), másszor az iter (a gonoszok utcája) szóval adja vissza. „Istentől ismertnek lenni és tőle nevet kapni feltétele az olyan életnek, amelynek értelme és jelentősége van. (…) Az Úr törvénye a helyes élet partitúrája. A zenének vannak olyan hangjegyei, amelyeket csak akkor hallunk, ha megtanuljuk játszani is őket” (Robert Spaemann, Meditationen eines Christen über die Psalmen 1–51, Stuttgart 2014, 21; 17).
Ki a férfi?
Ki az a férfi, akit az első vers boldogként dicsér? A szöveg kifejezetten nem mondja meg. Mindenesetre hagy egy nyomot, amelyen elindulhatunk. Ha a továbbiakban a második zsoltárhoz érünk, sejtésünk lesz róla. Van néhány kulcsszó, amely összeköti a két zsoltárt egymással. A második zsoltárban is szó van „mormolásról”, a semmibe vezető útról, ott is sokan állnak szemben egy valakivel, és ezt az egyet Jahwe oltalmazza. Ő a Sionon beiktatott király.
A Zsolt 1-ben talán arról a királyról van szó, aki – ahogy a MTörv 17,18 köv. előírja – a Tóráról másolatot készíttet magának, ezt mindig magánál hordja, hogy „olvasgassa azt élete minden napján, hogy megtanulja félni az Urat, az ő Istenét, s megtartsa az ő igéit és szertartásait, amelyeket ez a törvény parancsol, 20és szíve kevélyen testvérei fölé ne emelkedjék”?
Puskás Attila fordítása