Communio 1995 – 3. szám – Hiszem a test feltámadását

„Uram, mi mindent elhagytunk érted” – tört ki elemi erővel a visszavonhatatlan elkötelezettség szava a tanítványokból, és Jézus elfogadta, sőt helyeselte ezt a „mindent”, amelyben benne foglaltatott a lemondás hitvesről, gyermekekről, unokákról, egyszóval a családról. Mi több, Jézus ezt meg is erősítette: „A mennyek országában nem fognak sem nősülni, sern férjhez menni.” A törvényt beteljesíteni jött Jézus kora vallási és társadalmi felfogásának, sőt látszólag az ószövetségi erkölcsiségnek is ellene mondott, amikor az apostolokat kiszakította családjuk köréből, vagy amikor a férfikorba jutottakat, abban lévőket nem buzdította nősülésre, családalapításra. A gazdag ifjúnak adott tanácsában: „menj, add el mindenedet…” – szintén ott rejtezik ez a kizárólagosság a legszemélyesebb élet terén is, hiszen ha az ifjú tényleg nincstelenné tette volna magát, akkor a családalapítás anyagi forrásának elherdálásával neki sem maradt volna esélye a nősülésre; következésképpen az apostolok önként vállalt állapotát kellett volna elfogadnia. Jézusnak ezt az ember legszemélyesebb döntésvilágába beavatkozó kijelentését – követelményét az apostolok a húsvéti események fényében még jobban megértették, hiszen a „zsidóknak botrány, pogányoknak ostobaság” számba menő föltámadás hirdetését mintegy kiegészítette a hirdetők „botrányosan ostoba” életállapota, ami az önként vállalt nőtlenség volt, a mennyek országáért. A föltámadott Krisztussal találkozó tanúknak eszükbe sem jutott volna, hogy demokratikus népszavazás útján döntsenek a keresztény hit központi tételéről, ami Szent Pál apostol szavainak ellenfényében nyerte el igazi jelentőségét: „Hiábavaló a ti hitetek…”

Napjainkban az Egyház tagjait is egyre jobban befolyásoló parlamentáris gondolkozásmód azt sugallja, hogy a keresztény erkölcsiség kötelező vagy ajánlott követelményei fölött népszavazás útján döntsenek. A lobby-szisztéma lelkes hívei tőlünk nyugatra a Tízparancsolat hatodikjának eltörlését, semmissé nyilvánítását követelik a média-hazugsággyárak tízszeres-százszoros felerősítésében. Ennek természetes következménye a cölibátus eltörlésének követelése, valamint az elváltak iránti jóindulat bizonyítása, a felbonthatatlan házasság felbonthatóvá tételével. A női igénybejelentés az áldozópapságra – püspöki szolgálatra pedig mindennek látványos megkoronázása.

S ha lehet a keresztény erkölcsiség ilyetén átalakítása, akkor a hit területe miért lenne kivétel? Hemzsegnek a Krisztus feltámadását „természetes szinten” magyarázó hazug elméletek, időnként rangos teológiai kézikönyvekben is; az emberi test föltámadása pedig hiába szerénykedik az Apostoli hitvallás vége felé, a magukat teológusoknak álcázó, saját kételyeiket dogmává emelő, s azokat tévedhetetlenül hirdető értelmiségiek csak annyit mondanak ajkbiggyesztve: annál rosszabb azokra nézve, akik még hisznek a föltámadásban. Napjaink kihívása fölfedezni és fölfedeztetni, hogy a mennyek országáért vállalt cölibátus a feltámadásba vetett hit gyakorlati következménye – megvalósulása. A Katolikus Egyház nem mondhat le róla, ha továbbra s a megfeszített és föltámadott Jézus Krisztust megalkuvás nélkül akarja hirdetni.