
Előszó
Az erősség erénye
A budapesti Egyetemi-templomot pálos szerzetesek építették a XVIII. században és annak belső berendezése az ő gondosságuknak, elgondolásaiknak köszönhető. A szószék hangvetőjén a Salvator Mundi szobra áll, s lábainál az akkor ismert négy földrész allegorikus alakja hirdeti a krisztusi tanítás és megváltás egyetemes jellegét. A szószék négy sarkán szintén négy szobor látható, lábuk a párkányon nyugszik, vagy a levegőt verdesi, és a művészettörténészeken kívül senki nem tudja, kik is ők. A négy sarkalatos erényt hivatottak megjeleníteni, s feladatukat tökéletesen betöltik, mert amilyen elfeledettek ők mindenki szeme láttára, olyan elfeledettek az erények között a névadóik. A teológiai erények (akik szintén jelen vannak a szószék három oldalán) teljesen háttérbe szorítják őket, noha nélkülük nem létezhetnének.
A Communio szerkesztősége ezért gondolta, hogy követvén a nemzetközi szerkesztőség példáját, az erősség erényét állítja a jelen, Mindenszentek ünnepének dátumát viselő szám középpontjába.
Annál is inkább illeszkedik a két vezető tanulmány a Hans Urs von Balthasar szellemében művelt teológia vonulatába, mert Aquinói Szent Tamás és Romano Guardini maradandó gondolatai figyelmeztetnek arra, hogy az a teológiai gondolkodás, amely a korszellemmel könnyedén frigyre lép, hamar kiüresedhet. A másik szempont, ami örök témát javallt, a jelen év soksok ünnepélye, mozgalmas zarándoklata, különböző gyűlések tömkelegé szerte a világegyház minden pontján, s itthon is. Mindezek szükségesek, jogosultak, ám a látványosságot nélkülöző, mindennapi hitéletet, teológiai eszmélődést, töprengést nem feledtethetik, hiszen az alapozza meg az ünnep mondandóját. Ezért a kettős millennium előtt tisztelgő tanulmány-gyűjtemény után az időtlen téma megteremti a szükséges egyensúlyt.
Olvasóink szíves elnézését kérjük e szám késése miatt, az ok a szerkesztőség tagjainak túlterheltsége a kettős millennium miatt, hiszen számos előadást tartottak az országhatárokon belül és kívül; még több, rövidebb-hosszabb tanulmányt, könyvet írtak – adtak ki – tettek közzé, hogy szellemi-lelki kenyér legyen a magyar katolikusság kettős ezredfordulóra megterített ünnepi asztalán. A Communio következő két száma, a szerkesztőség reménye szerint még ezen évben megjelenik. Köszönet a megértésért:
a szerkesztőség
Tartalomjegyzék
Előszó Az erősség erénye | 1 |
Giuseppe Barzaghi: Az erősség erénye Aquinói Szent Tamás szerint | 3 |
Louis Bouyer: A bizánci templomok | 17 |
David L. Schindler: Modern, posztmodern, és az ateizmus problémája | 24 |
Silvano Zucal: Guardini és az erősség erénye | 47 |