Communio 2000 – 4. szám – Szentháromság és Eucharisztia

A második évezred végérvényesen lezárul Szent Szilveszter pápa (314-335) emlékünnepén. A Communio folyóirat magyar változata nyolcadik évfolyamának utolsó számát tartja kezében a kedves olvasó. Bizonyára jogosult, ha egy mondattal e bevezető megemlékezik II. Szilveszter pápáról (999-1003), aki az első ezredfordulón áldásosán támogatta az ifjú magyar nagyfejedelmet, Istvánt, hogy belőle fölkent, koronás keresztény király legyen az 1000. év karácsonyán Esztergomban, s utána késedelem nélkül megkezdhesse a magyar egyházszervezet kiépítését.

A hit misztériuma miben összpontosul jobban, mint az Eucharisz- tiában? Szónoki kérdés, talán szükségtelen is, ennek ellenére ide kívánkozik, hogy megokolja, e számot miért uralja az Eucharisztia témája. A hosszabb tanulmány végigolvasására, elmélyült tanulmányozására hadd buzdítsanak Gál Ferenc szavai, amelyek megnyerő egyszerűséggel és közvetlenséggel szólnak a még Aquinói Szent Tamást is félelemmel eltöltő hittitokról. Noha más magyar vagy külhoni hittudóstól is lehetne idézni e témával kapcsolatban, a választás azért esett e szövegrészre, mert szerzője a Communio magyar kiadását önzetlenül és alázattal szolgálta, szerkesztői munkájával s fordítói tollával földi léte utolsó napjáig. Az emlékezés az ezredvégen egyszerre emberi és keresztény kötelesség. Isten áldását kívánja minden olvasónak az új évben, évszázadban, évezredben a szerkesztőség.

„Állhatatlanságunk miatt az egyszer elnyert megigazulás a külső és belső kísértések miatt állandó veszélynek van kitéve. A lelki élet éppúgy táplálékra szorul, minta testi. Krisztus figyelembe vette, hogy a földön vándorok vagyunk és a jövendő hazát keressük. Az áldozatban testét és vérét adta lelki táplálékul a kenyér és bor színe alatt. A hozzáfűzött parancs így szól: »Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek« (Jn 6,53). Nem azt mondja, hogy: aki nem eszi… hanem: ha nem eszitek. Ez a táplálék csak azoké, akik tudnak evangéliumáról, akik az Egyház keretében hozzá tartoznak. A kegyel-
mi élet másokban is táplálékra szorul, de náluk a táplálék csak az imádság, a jócselekedet, a hit és a szeretet felindítása lehet.

Krisztus azt követeli Egyházának tagjaitól, hogy az ő életét éljék, s főleg ehhez kell a lelki táplálék. Az ősegyház Eucharisz- tiának nevezte az Oltáriszentséget, s a szó hálaadást jelent. Az Oltáriszentségről két szempontból beszélünk: mint szentségről és mint áldozatról. A kettőt nem szabad egymástól elválasztani. Amennyiben áldozat, annyiban szentség és amennyiben szentség, annyiban áldozat.

Krisztus előkészítette tanítványait az Oltáriszentség szerzésére. A kenyérszaporítás csodájában megmutatta, hogy hatalma van a kenyér fölött. A következő éjjel a víz tükrén közeledett az apostolok csónakja felé és csodával igazolta, hogy testét kivonja a természet törvényei alól. Ilyen előzmények után mondta el beszédét az oltáriszentségről. Bejelentette, hogy kenyér formájában saját magát adja eledelül.”

a Szerkesztőség