Communio 2001 – 1. szám – Szentháromság és Egyház

Az elmúlt évtizedek során a tematikus számokat a folyóirat-szerkesztők sokszor azért részesítették előnyben, mert egyazon témán belül, egymást kölcsönösen kiegészítő tanulmányokkal a választott területet alaposabban vehették szemügyre és mutathatták be, mint a véletlen egybesodorta tanulmányok esetében. A tematizálás túlzásba vivése azonban veszélyeket is hordozott magában, ami számos folyóirat olvasottságának zuhanásszerű csökkenését idézte elő. A Communio a helyes egyensúlyt keresi e téren. A Szentháromság és Egyház misztériumáról elmélkedve érdemes felidézni Gál Ferenc egyik könyvének rövid részletét, hiszen Istenről beszélünk.

KINYILATKOZTATÁS emberi fogalmakkal mondja el, hogy az egy Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek elküldésével tárta föl előttünk szentháromsági életét. Kétségtelen, elsősorban azt akarta megmutatni, hogy ki ő a mi számunkra s mi ezekből az utalásokból igyekszünk arra következtetni, hogy ki a Szentháromság önmagában. Azt kell tehát néznünk, hogy milyen neveket, milyen fogalmakat tár elénk a Szentírás és hogyan jelöli a személyek egymáshoz való viszonyát. Az Atya és a Fiú nevében benne van az utalás a Fiú születésére, s a zsoltáros alapján a Zsid 1,5 kifejezetten is mondja: “Fiam vagy, én ma szültelek”. A Szentlélekről pedig maga Krisztus állítja: “Az Atyától származik” (Jn 15,26). A teológiai vizsgálódás valóban ebből a két fogalomból indult ki: a születésből és a származásból, s így akart a személyek kapcsolatára némi fényt deríteni.

A Szentírás és a hagyomány követeli az egy Isten változatlanságát, a személyek istenségét, egylényegűségét, egyenrangúságát és örök voltát. Emberi elgondolás szerint azonban a születés és a származás feltételezi a változást, az egymásutániságot. Milyen értelemben beszélhetünk mégis valóságos származásról a Szentháromságban?

Az is biztos, hogy kifelé az Isten minden műve a három személy közös tette. Úgy is mondhatjuk, hogy kifelé az isteni természet nyilatkozik meg a maga egységében, nem pedig a személyek háromságában. A személyek különbözősége a Szentháromság belső élete felé mutat, azért a származást úgy kell tekinteni, mint belső élet- tevékenységet. De még hozzá kell tenni, hogy mivel Isten örök, egyszerű és megvalósult tetterő, azért benne nem lehet időbeli különbség, egymásutániság a származtató és származó között. A Fiú nem úgy születik az Atyától, hogy az Atya előbb lett volna. Hiszen Isten magától való, szükségszerű, örök lény, tehát az Atyával együtt a Fiú és a Szentlélek is öröktől fogva és szükségszerűen van.

Ha a személyek származását úgy fogjuk fel, mint a belső élet mozzanatát, ahol a származó a származtatottban marad, s ahol egyik személy a másiknak nem cselekvő oka, hanem megoko- lása, s ahol a származás nem külön cselekvés, hanem a kettőnek egymáshoz való viszonya, ott nem találunk semmiféle te- remtményi fogyatékosságot. Istenben csak ilyen élet lehetséges.