Communio 2002 – 4. szám – Tíz esztendő

Tíz esztendeje indult útjára a Communio nemzetközi katolikus teológiai és kulturális folyóirat magyar változata, azzal a feltett szándékkal, hogy „olyan szerzők írásait közvetítse, akik tudják, hogy a hit misztériumait saját hitüknek, reményüknek és szeretetüknek a vonzó légkörében kell tárgyalni, s akik nem azért írnak, hogy a saját gondolataikat megcsodáltassák, hanem azért, hogy az üdvösséget közelebb hozzák testvéreikhez.” Az idézet az 1993-as beköszöntő utolsó mondata, majd utána az aláírás szerény személytelenséggel: a szerkesztők. Valójában Gál Ferenc volt az, aki papírra vetette e sorokat.

Az olvasó pedig eldöntheti, tartotta-e magát a Communio magyar nyelvű kiadása ehhez az ígérethez: igen, vagy nem?

Főként teológiai témákat tárgyaló folyóirat életében ritka eseménynek számít, hogy első számának második kiadása is napvilágot lát. Tíz évvel ezelőtt ez történt a programot tartalmazó számmal. Mivel a második kiadás is egy-két év alatt elfogyott, és időközben új olvasók csatakoztak a Communio stabil táborához, ezért nem felesleges ismétlés, hogy a tizedik évfolyam lezárásakor ismét itt álljon Hans Urs von Balthasar írása, melynek címe „Programunk: Communio”. Keretezze be ez a majdhogynem prófétai látomásszerűen fölvázolt program tíz évfolyam munkáit, s ennek tükrében újra fölvethető: hűséges volt-e a Communio önmagához? Az önmagához való hűségen túlmenően fontosabb, hogy a hűség eszkatológikus távlatokat nyit az Egyház-Communio segítségével az örökkévalóság felé.

E szám mutatói azért adatnak közre, hogy könnyítsék a folyóirat használatát. Köztudott, hogy számos világi hívő gyarapítja hitbeli ismereteit különböző teológiai intézmények keretein belül. Számukra kíván segítséget nyújtani, ha egy-egy téma fölkelti mélyebb érdeklődésüket. A szerkesztőség köszöni az olvasók, illetve előfizetők hűségét és türelmét, munkáját szeretné folytatni a következő tíz esztendőben, Isten segítségével.