Előszó
A szegénység, mint az emberiség történelmét végig kísérő jelenség, számtalan szinten jelentkezik és az érintettek lehetőségeik szerint igyekeznek ellene küzdeni. A küzdelem akkor lehet eredményes, ha azt elmélyült szellemi reflexió kíséri. A Communio nemzetközi teológiai és kulturális folyóirat jelen száma erre tesz kísérletet.
A szerzetesrendek hármas fogadalma közül harmadik a szegénységre vonatkozik, amely az evilági társadalom egyik rendező elvének, a vagyoni viszonyok együttesének ellentmond és már itt, a szerzetesi közösségen belül megvalósítja az anyagi javaktól való viszonylagos függetlenséget. A szegénység a szó legszorosabb értelmében az élet fenntartásához szükséges javakban (élelem, víz, ruházat, lakhely) hiányt szenvedő ember, kisebb-nagyobb közösség állapota. A szerzetesi szegénység egyrészt jelenti a tulajdonjogról való lemondást, másrészt az élet fenntartásához szükséges javak takarékos, nem pazarló használatát.
A szegénység eszméje és eszménye a kinyilatkoztatás során az Ószövetség idején fokozatosan bontakozott ki, majd az Újszövetségben maga Jézus Krisztus tett tanúságot mellette. Először is, a megtestesülés egy szegény, földi javakban ínséges családban történt. Nem véletlenszerűen, hanem Isten akaratából. Amikor Mária és József a negyven napos gyermek Jézust bemutatták a templomban, Lukács evangélista, az esemény megörökítője kifejezetten hangsúlyozza, hogy hálaadásul a jeruzsálemi templomban a szegények áldozatának számító galambpárt ajánlották fel. Jézus rejtett életének názáreti évei kemény fizikai munkában teltek el, nem gazdagság, hanem szegénység volt az osztályrésze. Nyilvános működése idején a vándortanítókhoz hasonlóan, egyik napról a másikra élt, anyagi biztonság nélkül. Az evangéliumot, az örömhírt legelőször a szegéneknek hirdette, bár a gazdagokhoz is volt szava. A nyolc boldogság közül az első a szegényekről szól, noha értelmezni szükséges lelki tartalmát. A lelki szegénység meghirdetésével Jézus tanítványait elhatárolta a csak anyagiakban bízó lelkülettől azzal a céllal, hogy maradéktalanul az ő nyomába szegődjenek, őt kövessék. A szegényekről való gondoskodásra Jézus a kenyérszaporítás csodáival hívta meg tanítványait, az irgalmasság cselekedeteiért övéinek megígérte az örök boldogságot. A kereszthalál föltárta az emberré lett Isten végső, teljes szegénységét és elhagyatottságát. Az Arimateai József által adományozott új sírbolt pedig jelzi, halálában is szegény maradt olyannyira, hogy ha nincs ez az adomány, holttestét a szegények közös sírjában temették volna el anyja, Mária és a neki segédkezők.
Az Úr 2015. esztendejét az UNESCO a fénnyel kapcsolatos, több jelentős fölfedezés évfordulója alkalmából a fény évének nyilvánította. A PPKE Hittudományi Karának konferenciája ehhez a nemzetközi tudományos megmozduláshoz képez jelentős szellemi hozzájárulást, amint ezt az itt közölt két tanulmány egyértelműen bizonyítja.
A Szerkesztőség
Tartalomjegyzék
| Előszó | 1 |
| Pierre Coulange: Istené a kiváltság, hogy meglássa a szegényeket | 3 |
| Gerhard Ludwig Müller: A szegénység, kihívás az Egyház számára – Etika és szótériológia | 13 |
| Holger Zaborow: A szegénység fogalma, tipológiája és etikája – Filozófiai megközelítések | 20 |
| Olivier Boulnois: Szent szegénység: Milyen kihívást jelent a ferences életforma a mindennapi gondolkodás számára? | 37 |
| Puskás Attila: Megfontolások az engesztelés teológiájáról | 51 |
| Török Csaba: Látszat és valóság | 73 |
| Szuromi Szabolcs Anzelm, O.Praem.: A fény mint liturgikus és kateketikai eszköz a gótikus templomépítészet megjelenésétől, különös tekintettel a Chartres-i Székesegyház üvegablakaira | 87 |
| Török József: Fény a fényből, feltündököltél Krisztus! – A fény a keresztény gondolatvilágban | 96 |