
Beköszöntő
„NYISSÁTOK MEG A HATÁROKAT!” – ez a mondat 1978-ban bejárta a világsajtót. Azóta is gyakran idézik a pápai próféciát, amely a berlini fal leomlásával látványosan beteljesedett. II. János Pál beiktatásakor azonban ennél lényegesen többet mondott: „Ne féljetek befogadni Krisztust és elismerni az ő hatalmát. Nyissátok ki, igen, tárjátok tágra a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai rendszereket, a kultúra, civilizáció és haladás tágas birodalmát az ő megmentő hatalmának!”
Az egyetemes érvényű üzenetet talán egyetlen földrészen sem hallgatták olyan reménységgel és örömmel, mint Európában. Az Európa-gondolat szellemi atyái tudták, hogy az új, egységes Európának keresztény alapokon kell nyugodnia, ezért az üzenetet a maga teljességében elfogadták. A hírközlő szervek, sajnos önmagukhoz hűen a Péter-utód üzenetét sikeresen szekularizálták s annak politikai tartalmát túlhangsúlyozták.
Az üzenet után tizenöt évvel számtalan változást lehet számbaven- ni, a legfontosabb föladatok egyike, Európa újra evangelizálása viszont még hátra van. A tanulmányok a két fogalom – Európa és új evangelizálás – körüljárásával, tisztázásával, a mai helyzet rögzítésével és történelmi példák felidézésével járulnak hozzá a lassan bontakozó, ám Krisztus erejéből ellenállhatatlan sodrású folyamathoz. Az utolsó tanulmány pedig megragadó példával igazolja az ember személyiségének legmélyebb elkötelezettségét a talán személytelennek tűnő történelmi áramlatok közepette.
Tartalomjegyzék
Karl Lehmann • Mit jelent Európa újra evangelizálása? | 3 |
Hanna-Barbara Gerl • Milyen világot kell újra evangelizálni? | 11 |
Jan Kerkhofs • Európa ma – az egyházak szemszögéből nézve | 15 |
Eberhard Straub • Nyugat önfeledtsége | 22 |
Yves-Marie Hilaire • Politikai vagy szociális katolicizmus? | 30 |
Rémi Brague • Európa: minden út Rómába vezet | 42 |
II. János Pál pápa • Beszéd az Európa Közösség előtt | 53 |
Kereszty Rókus • Krisztus és Mónika | 61 |