Communio 1998 - 1. szám - Szentlélek éve
Előszó

„Az Egyház szívvel-lélekkel fordul a Szentlélekhez most, a XX század végén: Krisztus földi megjelenésének harmadik évezredét várjuk, miközben készülünk arra a nagy jubileumra, amellyel az Egyház ezt az eseményt ünnepelni szándékozik.”

Tizenkét esztendővel ezelőtt II. János Pál pápa a Szendéikről szóló enciklikájában írta e sorokat és 1998-ban a Szentlélek ünnepeljük. Ezért a Communio nemzetközi teológiai folyóirat magyar kiadása 6. évfolyamának első száma a Szentlélek eljövetelén örvendező Pünkösd ünnepére jelenik meg. A Szentlélek működését részletezi az első tanulmány, azonban a többi cikk is kötődhet és kötődik is a Szentlélekhez minden látszólagos tématávolság ellenére. A Szentlélek működése nem szorítható korlátok közé, hiszen a Lélek ott fú, ahol akar. A vallások közötti térségekben vagy éppen a politika területén, noha ez utóbbin sokszor igencsak merész vállalkozás a Bölcsesség Lelkére hivatkozni.

A Szentlélek esztendeje segitheti a keresztényeket, s közöttük is elsősorban a Katolikus Egyház híveit, hogy fölfedezzék: milyen Vigasztalót küldött Krisztus az Atyától, s mennyire gazdagodunk szinte napról-napra az Ő közbejöttével.

Az Egyház, az egész emberiséget magához ölelve, teljes szívéből kéri a Szentlélektől azt a boldogságot, amelynek teljessége csak Istenben található: az örömet, melyet senki el nem vehet tőlünk, az örömet, amely a szeretet gyümölcse, így az Istené, mert Ő a szeretet — tanítja II. János Pál az idézett enciklikában. Az Egyház kérni és elfogadni tud, ám a Lélektől megkapja az erőt is, hogy továbbadja a rábízott üdvözítő üzenetet.

Tartalomjegyzék
Michael Figura • A Szentlélek működése az Egyházban 2
Hans Waldenfels • A vallások tanítása az üdvösségről 16
Josef Ratzinger • Párbeszéd a vallások között 28
Jan Anbaum • Türelem és Istenbe vetett bizalom 37
Karl-Josef Schipperges • Vallás és politika 45
Hans Joachim Meyer • Politikai okosság 56
Helmut Moll • A hit vértanúi a XX. században 63