
Előszó
A francia katolikus gondolkodók egyik legkiválóbbika, Jacques Maritain utolsó könyvei közül az, amit ő „egy öreg laikus töprengése napjainak kérdésein” alcímmel látott el, pusztába kiáltott szó maradt, érdemi visszhang miatt. Nemes, igaz tartalmát a könyv lapjai börtön gyanánt őrzik, a szerző hiába szerette volna gazdagítani vele az Egyház életét. A liturgiáról írott fejezeteiben a következők olvashatók: „a nyilvános kultuszban, amellyel az Egyház tiszteli Istent, a titokzatos Test és Feje, az Egyház és maga Krisztus egyszerre végzi azt a szent tevékenységet, amelyben részt veszünk. A szent liturgia az a nyilvános kultusz, amellyel megváltónk, mint az Egyház feje az Atyát tiszteli; és egyúttal az a kultusz, amelyet a hívek társasága végez Feje és rajta keresztül az örökkévaló Atya tiszteletére: egyszerűen szólva Jézus Krisztus titokzatos testének, azaz a Fejnek és tagjainak teljes kultusza. Ez minden liturgikus tevékenységről igaz, de abszolút kitüntetett értelemben igaz a szentmiséről. A szentmise azon kultusz központja, amellyel az Egyház tiszteli Krisztust, és az Atyát. ” Az Atya évében ezért fontos a római kánon újra-fölfedezése szakavatott liturgiatörténeti segítséggel, a Clementissime Pater ezért kiemelkedő jelentőségű tanulmány.
VI. Pál pápa barátjának, Jean Guitton francia filozófusnak 1976-ban elmondta, hogy őt mennyire bántja a római kánon kiszorulása a liturgikus gyakorlatból. Éppen azért maradt meg az első helyen, hogy ez is sugallja: ezt kellene leggyakrabban imádkozni. A több kánon közötti választás lehetősége valójában szegényedést hozott magával, mert a legtöbb pap csakis a második (legrövidebb) kánont imádkozza – panaszolta a pápa. A Clementissime Pater tanulmány átelmélkedése talán segít abban, hogy az Atya évében a Fiú a hívő közösségen, az Egyházon keresztül az Atyát, az ősi latin, római kánonnal magasztalja. Minden olvasónknak azért kívánunk már most áldott, szent ünnepeket, mert a karácsonyi szám a posta túlterheltsége miatt, csak az ünnepek után kerül elküldésre.
Tartalomjegyzék
Jesús Castellano Cervera: Clementissime Pater… | 1 |
Yannis Spiteris: A középkori Bizánc és a pápaság | 3 |
Louis Bouyer: Az ősi zsinagógák | 16 |
John Henry Newmann: A lelkiismeret fenomenológiája mint „istenérv” | 43 |
Stefan Van Calster: Az eszkatológia miért oly ritka téma a prédikációban? | 57 |