
Előszó
December 26-án, más években Szent István í. vértanú, az idei esztendőben Szent Család ünnepén íródik ez az előszó, noha az év utolsó napjára ígértük e szám megjelenését. Mindenek előtt az olvasók elnézését és megértését kéri a szerkesztőség, ezért a késésért. Ám van jó oldala is ennek a késésnek, mert azonnal el lehet oszlatni egy félreértést, amely a nagymúltú napilap, a Magyar Nemzet karácsonyi ünnepi számában folyóiratunkkal kapcsolatosan olvasható. Az egyik interjúban az újságíró afelől kérdezi a szakembert, hogy a teológia nem lenne tudomány? Természetesen, a válasz tagadó. Ám ennek kifejtése során a megkérdezett a Communio/o/yóira- tot ellátja egy jelzővel, amit a szerkesztőség semmiképpen sem tud elfogadni. A 15 nyelven megjelenő teológiai és kulturális folyóirat magyar változatával kapcsolatban elhangzik az az állítás, hogy „kifejezetten konzervatív”. Ezzel a szerkesztőség – sem a hazai, sem a nemzetközi – nem érthet egyet, mert a jelenlegi magyar szóhasználatban és általánosan Európa intellektuális szóvilágában ennek erősen pejoratív értelme van. A politikai nyelvben ennek a jelzőnek más felhangjai léteznek, mint a teológia tudománya és általánosságban a humán tudományok terén.
II. János Pál pápát André Frossard újságíró megkérdezte: Mit szól a pápa ahhoz, hogy őt sokan konzervatívnak tartják? A pápa azt felelte, hogy az ő dolga a Jézus Krisztustól kapott tanítás megőrzése és továbbadása. Ebben az értelemben a pápa soha nem konzervatív, ha ragaszkodik Istentől kapott feladatához, hivatásához. És hozzátette: a pápának nem az a dolga, hogy megváltoztassa Jézus üzenetét, hanem hogy megőrizze. Hadd idézzük föl Josph Ratzinger bíborost is, aki az őt kérdező újságírónak tüzetesen elmagyarázta, hogy az ilyesféle skatulyázás, mint haladó és konzervatív, mennyire elrugaszkodott a valóságtól, előítéletet keltő és helytelen. Ezek után a Communio szerkesztősége nyugodtan elutasíthatja az idézett jelzőt és teszi a dolgát úgy, amint azt a legelső szám előszavában boldogult Gál Ferenc dogmatika professzor papírra vetette: nem a magunk gondolatait akarjuk közzétenni, hanem a legbiztosabbat, nem egyéni gondolatkísérletek, esetleg föltevések építményeit, hanem az emberi értelem és tudományos megismerés fényében feltárulkozó katolikus tanítást, ami az isteni kinyilatkoztatásban gyökerezik.
Áldott új esztendőt kívánunk minden olvasónknak!
Tartalomjegyzék
Peter Henrici: Fides et Ratio – a harmadik évezrednek szánt enciklika | 3 |
Joseph Ratzinger: Hit, igazság és kultúra Gondolatok a Fides et ratio enciklikával kapcsolatosan | 19 |
Louis Bouyer: Az első szír templomok | 41 |
Jean-Claude Huot: Európa a menekültekkel szemben: az emberi jogok és az államérdek közt | 51 |