
Előszó
A Communio jelen száma témájukban igen eltérő tanulmányokat tartalmaz, azonban az olvasók bizonyára elégedettek lesznek, mert a magasröptű teológiai gondolatoktól a keresztény eszmék evilági téren való jelentkezéséig, nagyon aktuális gondolatokat vetettek papírra a szerzők. Hans Urs von Balthasar szellemisége határozza meg évtizedek óta a Communio folyóirat különböző nyelvű kiadásait, és e szám kezdő tanulmánya, valamint záró karco- lata is tőle származik. VI. Pál pápa barátja Jean Giutton 1999 tavaszán bekövetkezett halála előtt fél évvel tette közzé „Ultima verba” című utolsó előtti könyvét, amelyből e részlet származik. A Jubileumi Év mögöttünk van és ezen írás segítségével visszatekinthetünk rá, mert szerencsés nemzedékként ezredfordulót élhettünk meg. Vajon jól éltünk-e vele? A nagy események gondos technikai szervezése megfelelőnek bizonyult, talán túlzottan is, mert mintha az ünnep lényegét elfödte volna. Lehet, hogy ez csak szűk perspektívákból, ám a katolikus hitélet fölött évtizedek óta töprengő lelkipásztorok reális helyzetszemléletét tükrözi.
A Fides et Ratio kezdetű enciklikáról sem lehet eleget olvasni, beszélni, fontossága miatt. Jáki Szaniszló műveire mindenütt fölfigyelnek, azonban magyarul megjelent írásai nagyobb visszhangot válthatnának ki, ha érdemben olvasnák azokat. A budapesti tömegközlekedési eszközökön azzal lehet fölmérni egy-egy könyv népszerűségét, hogy villamoson, metrón olvassák. A torinói lepelről szóló könyv mellett, közel tíz éve Jáki Szaniszló egyik könyvét (Isten és a kozmológusok) láttam egyetemista fiatalember kezében. Olyan mohón olvasta, hogy még a jegyellenőrt sem vette észre. Szerencsére volt, bérlete, ezért is szentelhette minden figyelmét e kiemelkedő magyar teológus és tudománytörténész gondolatainak. írásainak eredetisége mellett nagy érdeme az a meggyőzőerő, amely valamennyi mondatát átjárja. 2001 szeptember 11 óta sokan más szemmel nézik a világot. Egyesek biztonságukat féltik, mások az európai terjeszkedés történelmi bűneit leltározzák. Létrejött a harmadik világ, amelynek szegénysége az égbe kiált és adósságállományával az Egyházon kívül érdemben vajh ki törődik? A Communio tavalyi 4. számát április végén szándékozik a szerkesztőség megjelentetni és május végén napvilágot láthat az idei év 1. száma. Ismételten köszönjük olvasóink türelmét és hűségét.
Török József
Tartalomjegyzék
Előszó | 1 |
Hans Urs von Balthasar: Egzegézis és dogmatika | 3 |
Millennium (interjú Jean Guittonnal) | 17 |
Jáki Szaniszló: Hit, ész és tudomány | 26 |
Piero Gheddo: A külföldi adósságok elengedéséért folytatott egyházi kampány | 46 |
Hans Urs von Balthasar: Tanúságtétel Mozart mellett | 68 |