Communio 2003-2004 - Az öröm
Előszó

Kétévnyi kényszerszünet után a Communio Nemzetközi Katolikus Folyóirat ismét jelentkezik, s ez indokolta a témaválasztást, ami nem más, mint az evangéliumi öröm. A tíz év alatt megjelent negyven számból mindössze az utolsó négyhez sikerült pályázati támogatást szerezni. A szerkesztőség eddig nem akarta anyagi gondjaival untatni a tisztelt és hűséges olvasótábort. Az évtized alatt elszabadult árak a folyóirat- és könyv-kiadásra olyannyira negatívan hatottak, hogy egy-egy szám valódi ára lényegesen magasabb volt, mint az előfizetésből reá jutó összeg, vagy a bolti, eladási ár. Ezt a folyamatosan jelentkező hiányt néhány nagylelkű, a katolikus teológiai kultúráért áldozatot hozó és névtelenséget kérő jótevő pótolta, beleértve a szintén folyamatosan emelkedő postai díjat is. Köszönet érte!

A 2003. évre előfizetett olvasókat tisztelettel arra kéri a szerkesztőség, fogadják el ezt az összevont számot a befizetett díjért cserébe, ami a 2003-as és 2004-es esztendőket fedi. Ily módon a Communio szerkesztősége törlesztette előfizetői felé a tartozást.

Az öröm nemcsak a letudott tartozás miatt jogos, hanem azért is, mert a Communio megújul és folytatja rendszeres, évenként négyszeri megjelenését a Szent István Társulat segítségével és terjesztésében. Ez megújult külsőt jelent, és a közel húsz nyelven megjelenő folyóirathoz történő felzárkózást. Miközben ez az előszó papírra kerül, a fordítók már dolgoznak a Jézus keresztségét központi témaként tárgyaló, következő számon. A Communio német és francia nyelvű változata az idei, 2005-ös év első számában a jelzett tárgykörből tett közzé fontos tanulmányokat, a megújult szerkesztőség pedig siet a magyar olvasóközönségnek a legfontosabbakat hozzáférhetővé tenni. Mivel az új Communio kiadásának technikai részleteire vonatkozó tárgyalások még nem zárultak le, az előfizetőktől hűséget és türelmet kérünk. A legfontosabb tudnivalókat és az előfizetési díját majd közölni fogjuk. A folyóiratok életében időnként előfordulnak hasonló kimaradások; ám most már az a lényeg, hogy a Communio 2005-től ismét, rendszeresen megjelenik.

Tartalomjegyzék
Janez Zupet • A KERESZT ÁLTAL JÖTT AZ ÖRÖM A VILÁGBA 3
Adrianus Simonis • A ZENE ÉS AZ ÖRÖM 17
Heinrich Schlier • Az Új Pászka 27
Heinrich Pfeiffer • Krisztus teológiai ábrázolásának alapvető pontjai 34
Török József • A képtisztelet történetének fontosabb állomásai 53
Bolberitz Pál • Keresztény örökségünk 67
Semjén Zsolt • Egyházpolitika, egyház és politika 83