Harmadik zsoltár – Az üldöztetésben Dávid az Úrban bízik: A zsoltárok szemlélődésre vezető utak

A harmadik zsoltár ábrázolja először Dávidot imádkozóként, ám nem győzedelmes királyként, hanem szenvedőként, akit tulajdon fia üldöz. Mélységes nyomorúságában Isten segítségében bízik. A segítséget elnyeri – de nagy áron.

Krisztus a modern filozófiában – Xavier Tilliette SJ avagy a barátság művészete

A modern filozófiában kimutatható Krisztus rejtett jelenléte. Ez Xavier Tilliette Filozófiai krisztológia című művének tézise, ​​amelyet egy korán elhunyt barátja ihletett. Isten elvesztését és a metafizikai otthontalanságot állítja szemeink elé, és a nagyszombat misztériumával hozza kapcsolatba őket.

Az improvizáció művészete – A római túltelítettség átka és áldása

Az északról érkező vendégek Rómában megtanulhatják az adottságok és határok új és elegáns megközelítési módját — és tanulhatnak ebből.

 

Második zsoltár – „Fiam vagy te”: A zsoltárok szemlélődésre vezető utak

A második zsoltár központi jelentőségű teológiai témákat hoz be az egész Szentírásba: Isten királyi uralmáról van szó. Az újszövetségi Fiú-krisztológia döntő motívumai is fellelhetők benne. Ezzel fontos hivatkozási szövege lesz az Újszövetségnek.

Róma – a romok városa. Büszkeség és derű

Róma tudatosítja az emberben a történelem és a hagyomány jelentőségét. A romok látványa ugyanakkor egyfajta jelenre vonatkozó derűt ébreszt a lélekben.

Róma – a romok városa. Büszkeség és derű

Róma tudatosítja az emberben a történelem és a hagyomány jelentőségét. A romok látványa ugyanakkor egyfajta jelenre vonatkozó derűt ébreszt a lélekben. Amikor Rómába költöztem, rögtön az elején egy figyelmeztetést kaptam úti csomagként. Azt mondták nekem: hogyha...

bővebben